2015. január 31., szombat

My favourite bags

Sziasztok!
Hogy vagytok? Én nem túl jól. Ennek egyik oka, hogy már egy hete itthon vagyok. Miért? Mert beteg vagyok. Köhögök, fáj a torkom, és nem nagyon javulok. A másik dolog pedig, hogy egyszerűen nem tudok bejegyzést írni. Vagyis nem tudtam. Nekiálltam (nem is egyszer), de a felénél körülbelül elakadtam minden alkalommal. De most összeszedtem minden erőmet, és leültem a gépem elé...
Nos, először is, egy közérdekű közlemény: jövő héten elkezdek egy rovatot a blogon. :-) Egy úgynevezett photo challenge-t, amit úgy tervezek néhány havonta (vagy akár havonta, ha jól fog sikerülni) teszek közzé. :-)
 Ma arra gondoltam, hogy megmutatom Nektek a kedvenc táskáimat. Jó olvasgatást! :-)


Az első táska amiről írni szeretnék Nektek, egy aranyszínű boxclutch. Az anyukám vette még novemberben a Six-ben, előrehozott névnapi ajándékomnak. Pedig neki nem is tetszik, de én egyszerűen odavoltam (és vagyok) érte. :-)
Mint látjátok csillogós, de nem az a közönségesen csillogó, hanem csak épp annyira csillog, hogy még a szolid darabok közé sorolható. Ahhoz képest, hogy ez egy tipikusan "színházba járós" táska, én a hétköznapokon is bátran használom. Általában egyszerű szürke pulcsival, szűk farmerrel, fekete bokacsizmával, és természetesen arany színű ékszerekkel viselem, de akár fekete hosszú ujjú pólóval, szőrös mellénnyel, szövet rövidnadrággal, változatlanul bokacsizmával és arany ékszerekkel is szeretem hordani.




A második táskáról már láthattatok képet az előző bejegyzésben. Ezt a fekete steppelt csodát a Jézuskától kaptam. Ugye milyen jó ízlése van? :-D
 Még csak egyszer használtam, de akkor is remekül szuperált, ugyanis szögletes az alapja, és elég merev is, szóval viszonylag könnyen meg tudok benne találni mindent. Ez is elég alkalmi darab, de hétköznapi darabokkal kiegészítve mutat a legjobban. Ó, és ő is a Six-ből van! ;-)


A harmadik, és egyben utolsó táska ami ma említésre kerül, szintén egy boxclutch, valamint szintén a Six-ben vettem, a leértékelések alatt, mindössze 2700 Ft-ért! Alig akartam hinni a szememnek amikor megláttam az árucéduláját! Ilyen áron vétek lett volna otthagyni, szerintetek is? :-D
Talán a három kedvencem közül ez az a darab aminek viselése a legkötöttebb. Ezt úgy értem, hogy ezt a táskát tényleg nem lehet akármivel felvenni, ha tökéletes megjelenést szeretnénk. Szerintem a fekete szín az, amivel viselve a legjobban mutat. :-)

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést, remélem tetszett is! :-D Ha bármi kérdésetek van, kommenteljetek vagy írjatok e-mailt! :-)
Puszi: Luca  ❤️



2015. január 30., péntek

First post of 2015


Sziasztok!
Utólag is boldog karácsonyt, és boldog új évet szeretnék Nektek kívánni!
Remélem kellemesen telt a szünetetek, és sikerült feltöltődnötök a 2015-ös évre. :-)
Sajnálom, hogy ígéretemnek eleget nem téve nem írtam meg az egy hétre beígért 3 posztot még egyszer sem. Nem szeretnék kifogásokat keresni, hogy miért nem sikerült nemhogy 3, egy bejegyzést sem közzétenni, Egyszerűen csak az történt, hogy vagy nem volt kedvem, vagy időm írni. Ha egyszer elkezdtem valamit, nem fejeztem be, és legközelebb nem bírtam folytatni. :-(

De új év, új élet! Ezentúl tényleg minden erőmmel azon leszek, hogy heti (ha nem is 3) de 2 új bejegyzést tudjatok olvasni szerény blogomon. :-)

De igazándiból, nem is ez lett volna 2015. első posztjának főtémája. Úgy gondoltam    , megosztom veletek, hogy mit kaptam a Jézuskától. 😊 Jó olvasgatást!

1. Chanel Rúzs 


2. Ecca-Ecca eccarvù! 

3. Steppelt táska 

4. iPhone 5s+tok

Eredetileg külön megjegyzést szerettem volna fűzni minden ajándékom mellé, de mamentán a telefonomon írom ezt a bejegyzést mivel a laptopom nem nagyon működik. 
Legközelebb holnap jelentkezem bejegyzéssel! 
Puszi: Luca ❤️

2014. november 18., kedd

Sziasztok!
Elnézést kérek az inaktivitásomért, de az utóbbi időben semmi szabadidőm nem volt. :(
Rengeteget tanultam, beadandókat írtam...
De nagy erőfeszítésemnek meglett a gyümölcse, mert elég jó értékelést kaptam negyedévkor, aminek nagyon örülök. :)
A jövőben igyekszem rendszerezni a posztok feltöltését. Ezt úgy értem, hogy hétfőn, szinte 100%, hogy nem fogok tudni bejegyzést közzétenni, kedden tudok írni, szerdán is, csütörtökön nem, és pénteken+hétvégén igen. Szóval jelenlegi terveim szerint, heti 4-5 poszt kijövetelére lehet számítani. Remélem sikerül tartanom a "beosztást". Minden erőmmel ezen leszek! ;)
Egyéb terveim a jövőre nézve: outfit posztok, DIY projektek, trendösszefoglalók... Őszintén szólva annyi ötletem van, csak valahogy nincs időm megvalósítani őket.
Igazából csak ennyi lett volna a mondandóm, remélem továbbra is vissza-visszalátogattok az oldalamra, és tetszeni fognak a posztjaim. :-)

Szép napot, puszi: Luca

 have a nice day 🌺

2014. október 1., szerda

Élménybeszámoló: Style Republic by Lakatos Márk

Sziasztok!
A mai napot, körülbelül 2 hónapja vártam! Már említettem, hogy ma, azaz október 1-jén nyitott meg Lakatos Márk boltja, a Style Republic by Lakatos Márk!!!
Két barátosnémmal, Hajnival és Gabival vágtunk neki az új bolt felkutatásának az Aréna plázában. Nagy meglepetésemre viszonylag hamar megtaláltuk, pedig nem vagyunk túl pengék, igaz csajok? :-D
Amint megpillantottam, berohantam, és csak ámuldoztam, ámuldoztam, és ámuldoztam. Egyszerűen annyira szép! Pont ilyen stílusra számítottam: franciára. A falak pasztellrózsaszín-fehér csíkosak, a bútorok vintage stílusúak, francia zene szól, a ruhák mesések, és vannak cuki csecsebecsék, amiktől meg sem tudtam szólalni. Az egész bolt annyira csodás! Bármit is láttam meg, olyan kellkellkell!!! érzés fogott el, hogy nem találok szavakat.
Mivel alapjáraton egy second-hand boltról beszélünk, az árak alacsonyak, de a ruhák állapota, és  minősége kifogásolhatatlan. Említettem, hogy a címkéken rajta van, hogy milyen alkatú hölgyeknek ajánlott az egyes darabok viselése? Szerintem ez olyan ötletes, és vicces. :-)
Végül egy krémszínű csipkeruhát vásároltam, amit Márk homokóra alkatúaknak ajánl. Hogy ez rám igaz-e nem tudom, de mindenesetre a ruha nem áll rosszul, szóval szépen hazajött velem, mindössze 3800 (!!!)Ft-ért. Szinte hihetetlen, mennyire olcsó volt. Képzeljétek: minden próbafülkében más idézet van a falra festve, és én véletlen pont abba a fülkébe mentem be, amiben Coco Chanel idézet van! Hát nem szuper?
A shopping után betértünk a Starbucksba, ahol szépen, kényelmesen megkávéztunk. Sajnos nem írták rá a neveinket a pohárra. De mi voltunk olyan leleményesek, hogy dedikáltuk magunknak! :-)
Kávézás után viszont már sietnünk kellett, mert iskolai eseményen kellett megjelennünk, így az Aréna pláza többi boltjára már nem jutott időnk.
Összességében úgy gondolom megérte várni erre a napra, mert nagyon jó volt! Mostantól a Style Republic by Lakatos Márk a kedvenc boltom. ♥ 
Csináltam néhány képet, előre is elnézést a minőségért, és az igen csekély mennyiségért de csak telefon volt nálam. Azért remélem tetszeni fognak. :-)




A ruhámról majd a későbbiekben fogtok részletesebben hallani. ;-) 

Remélem tetszett Nektek beszámolóm Márk első boltjáról, és hamarosan ellátogattok oda. :-)

Szép estét, puszi: Luca

2014. szeptember 26., péntek

Bohemian autumn

Sziasztok!
Megérkezett az ősz!!
Reggel fúj a szél, csepereg az eső, köd van, délután süt a Nap, meleg van. Tipikus őszi időjárás...
Ha az időjárásnak nem, a szezon divatjának viszont örülhetünk! Hordhatunk kabátokat, zártabb cipőket, pulóvereket, harisnyát...
Személy szerint már nagyon vártam az új évszakot. Magam sem tudom miért, ugyanis nem rajongok a hideg, szeles időért, de valami miatt idén vártam. Fura.
Úgy gondoltam, nagy örömömet egy outfit poszttal mutatom ki, amelyben 3, az őszi időben helytálló szettet láthattok, mégpedig bohém stílusban. :-) Na de elég a locsogásomból, lássuk a lényeget!
Remélem tetszeni fog. :-)

1. Falling in love



Az első összeállítás bohém, de visszafogott. Megállja a helyét a hideg, és a viszonylag enyhe időjárásban is. Csipkerajongó vagyok, szóval a ruha szerelem volt első látásra, ahogy a kalap is, így az alappal gyorsan megvoltam, már csak ki kellett egészítenem, hogy megfeleljen a kritériumomnak, azaz, hogy viselhető legyen ősszel. :-)
E szettet ajánlom bárhova, mivel nincs olyan esemény, ahol ne lehetne viselni. Na jó, talán van, de én bárhol hordanám. :-D


2. Very bohemian

A következő szett tökéletes biciklizéshez. Ezt a képen szereplő kerékpárral is kihangsúlyoztam. :-D Ez is, hasonlóan az előzőhöz, bárhol viselhető, és bírja az őszi klímát. Először a ruhát választottam ki, majd a bundát. Ezután vacilláltam, hogy fekete, vagy barna kiegészítőket válasszak hozzá, de végül a barna mellett döntöttem. Majd jött a bicikli, aminek észrevettétek, hogy az ülése illik a cipőhöz? :-D


3. Simply perfect


Az utolsó összeállításom lett a legegyszerűbb, de talán a legfrappánsabb. A csipkeimádatom itt is látszik, valamint itt sem mellőztem a kalapot. Ha már bohém szetteket álmodtam meg, jöhet egy trapézfarmer, és a kiegészítők. A piros és a fekete kombinációjától lesz a szett feltűnő, és a kabát szabásától egyedi. Lehet, hogy nem gondolnátok, de ezt is bárhová felvenném. :-D

Szettkreálás közben ezt a számot hallgattam, és szerintem mindhárom összeállítás hangulatához remekül illik :-) :


Remélem tetszett a mai posztom. :-) Van kedvenc szetted e három közül?
Szép estét, puszi: Luca


2014. szeptember 19., péntek

Filmajánló: Egy boltkóros naplója




Sziasztok!
Bocsánat a kisebb posztkimaradásért. Igazándiból már két napja írok egy bejegyzést, de még mindig nincs kész, és kizárt dolognak tartom, hogy be tudom fejezni a mai nap folyamán, szóval gondoltam, inkább írok egy olyan posztot, ami "hamar" megvan. Így jött a filmajánló ötlet.
Az egyik kedvenc filmemről írok most Nektek, az Egy boltkóros naplójáról. Szerintem ez a film tökéletesen passzol az olyan estékhez (mint például nekem ez a mai) amikor az ember lánya egy hosszú és fárasztó nap után semmi másra nem vágyik jobban, minthogy leüljön a tv elé egy nagy tál pop-cornnal, és megnézzen egy könnyed, romantikus vígjátékot. Én ehhez a hangulathoz tudom ajánlani ezt a filmet.


A történet Rebecca Bloomwoodról szól a boltkóros újságíróról, aki szerint a vásárlás a legjobb dolog a világon. Még akkor sem képes ellenállni a boltok csábításának, ha éppen egy fillér sincs a számláján.

Az egész sztori Rebecca gyerekkorából indul, amikor a még kislány Becky arról ábrándozik, hogy egyszer neki is lesz egy „varázskártyája”, amivel kénye kedve szerint vásárolgathat. Még pénzre sem lesz szüksége! De azt még ő sem gondolta volna, hogy egyszer 12 varázskártyája lesz!

Igen, a már felnőtt Miss Bloomwood 12 teljesen eladósodott hitelkártya tulajdonosa! És, ha ez még nem lenne elég, a kertészlap, ahol dolgozott, hirtelen megszűnik! Így kénytelen lesz más munkahely után nézni. Szerencsére az Alette divatmagazinnál épp szerkesztőt keresnek, így megpályázza az üres helyet. Az állásinterjúra menet egy kirakatban megpillantja A ZÖLD SÁLAT. Tökéletes darab: nagyobbnak láttatja a szemeit, drágábbnak mutatja a frizuráját, és a biztos siker kulcsa az Alette interjúján. Meg is vásárolná, ha lenne elég pénze, de sajnos 20$ már egyik hitelkártyáján sincsen! És az eladónő nem rakhat el akciós terméket! Így Rebecca elrohan a közeli hot-dogoshoz, és tőle próbál pénzt kérni, csekkért cserébe. A hosszas alkudozásnak egy türelmetlen, de roppant jóképű sorban álló férfi vet véget, merthogy odaadja Beckynek a hiányzó dollárokat. Így hősünk megveszi a zöld sálat, és siet az interjúra..
Azt, hogy ezután mi fog történni, megtudod, ha megnézed a filmet! ;-)
Remélem tetszett ez a rövidke poszt, és kedvet adtam a film megnézéséhez. :-) 
Egyébként, láttátok az új fejlécet? Hogy tetszik? Az egyik kedves barátnőm csinálta. Köszönöm Hajni, egy művészlélek vagy! :-D <3  
Lenne még egy kérdésem: mit szólnátok egy olyan poszthoz, amiben rajzokat/ruhaterveket láthatnátok? Érdekelne Titeket? A választ kérlek írjátok meg e-mailben, vagy kommenteljeteeeeek! :-D 
Szép estét! Puszi: Luca
 

2014. szeptember 16., kedd

My first award



Sziasztok!
Nem hittem volna, hogy a második bejegyzésemnek is én kell, hogy legyek a témája.
Ne haragudjatok, ha már rám untatok, de képzeljétek: Fanni, a Sea Blue Eyes, a Geek klub és az Impossible Love Story szerzője megajándékozott életem első blogger díjával, a Liebsterrel.
Nagyon megörültem neki, így minden eddigi elképzelésemet félretoltam a mai posztot illetően, hogy meg tudjam osztani veletek e hírt.
Nagyon szépen köszönöm, Fanni ! :-)


Nos a szabályok a következőek:
  1.  Ki kell írni, hogy kitől kaptad a díjat!
  2. Írnod kell magadról 11 dolgot!
  3. Válaszolnod kell 11 kérdésre!
  4. Tovább kell küldened 11 embernek!
11 dolog rólam:
  1. Nagyon szeretek vásárolni.
  2. Naplót írok.
  3. Nagyon félek a békáktól.
  4. A kedvenc színem a piros.
  5. Nagyon édesszájú vagyok, gyakorlatilag bármilyen édességet meg tudok enni.
  6. Imádom a pöttyös dolgokat.
  7. A kedvenc virágom a levendula.
  8. A kedvenc filmjeim az Álom luxuskivitelben, a Nagy Gatsby, az Egy boltkóros naplója, és az Igazából szerelem.
  9.  Szeretek olvasni, és a kedvenc könyveim a Jane Eyre, a Carrie naplója és természetesen Lakatos Márk Te és Én című könyve.
  10. Gyűjtöm a Sixes tasakokat.
  11. A kedvenc énekesnőim Lana Del Rey és Paloma Faith.
11 kérdés:
  1. Miért blogolsz? Mert szeretném ha az írásaimmal nem csak magamat tudnám szórakoztatni, hanem másokat is, és mert ki szeretném próbálni magam ebben a "világban". 
  2. Ha bármit megtehetnél amit csak akarsz következmények nélkül mi lenne az? Beleugranék a Dunába, hogy megtudjam milyen érzés zuhanni. 
  3. Ha lenne egy időgéped hova mennél vele? A XX. századba, Franciaországba, mégpedig Coco Chanel üzletének megnyitójára. 
  4. Mit ettél utoljára? Gyrost. :-)
  5. Hány cm vagy? 164.
  6. Szeretsz rajzolni? Nagyon! :-D 
  7. Kedvenc könyved? Jane Eyre, Carrie naplója, Te és Én. 
  8. Szemed színe? Barna.
  9. Kedvenc sorozatod? Gossip girl, Született feleségek, és a Shopping királynők.
  10. Ha belebújhatnál valaki más bőrébe kié lenne az? Ha még élnének akkor vagy Coco Chanel, vagy Audrey Hepburn.
  11. Most épp boldog vagy? Igeeeeen!!! :-D 
Az én kérdéseim:
  1. Ki a példaképed?
  2. Ki a plátói szerelmed?
  3. Ki a kedvenc énekesnőd/énekesed?
  4. Milyen színű a hajad?
  5. Ha lenne egy unikornisod, hogy neveznéd el?
  6. Mi a kedvenc filmed?
  7. Melyik könyvet olvastad utoljára?
  8. Mi a kedvenc színed?
  9. N'Sync vagy Backstreet boys?
  10. Milyen típus vagy? (tél/tavasz/ősz/nyár)
  11. Melyik óvodába jártál?
Az én díjazottjaim:
        Panka
        Bogi
       You-You
        Barbi
      
     Szép estét! Puszi: Luca